Pages

2011. november 23., szerda

Az első lépések II.

Az ötlet megszületése után a következő két hét nagyon aktívan kelt, körvonalazódni kezdtek vállalkozási ötletünk ügyes bajos dolgai. Teljesült a számlaképesség, Eszter kitalálta a logót, címkét tervezett – mindent saját kezűleg, hogy ezeket is teljesen magáénak érezhesse. A végeredmény pedig pont olyan lett, mint amire számítottam: izgalmas, szokatlan és szabálytalan formavilág, mely mögött a lényegre törő márkanév egész egyszerűen az „Eszter” lett.

Eközben én lehetőségek után kutattam, hogy merre érdemes elindulni, és ekkor találtam rá az Ötletek Boltjára. Egy hely, ami összegyűjti a kreatív alkotók termékeit, és lehetőséget biztosít arra, hogy az üzleti életben szárnyait próbálgató alkotók az online értékesítési csatornákon túl egy üzlet polcain is megjelenhessenek termékeikkel, hogy a vevők személyesen megtekinthessék, és ami Eszter termékeinél még fontosabb, felpróbálhassák a termékeket.

A boltban való megjelenést az induláshoz fontosnak, és jó dolognak tartom, de persze emellett saját marketingre is szükség van. BB-vel rengeteget ötleteltünk, és mivel már jó ideje azon törtük a fejünket, hogy mibe fektessük felesleges energiáinkat, s hogy lehetne valami olyan folyamatnak a részesévé válni, amivel elrugaszkodhatunk a hétköznapoktól, ami kicsit szabadabbá tesz,  és új utakat nyit meg – így ötletünk volt bőven.  
Jó példa erre, hogy az eddig jellemzően sapkákból/táskákból és ékszerekből álló kollekciót az első beszélgetés alkalmával bővítettük is a „forralt borozós bögre” elképzeléssel, mely egy ajándékötlet kapcsán jutott eszünkbe (de erről majd később írok bővebben).

A fejünkben tehát összeállt a kép: Eszter horgol, mi pedig megismertetjük a világgal a termékeit.
November elején le is ültem Eszterrel ismét, hogy megvitassuk ki mire jutott, és belevágjunk hivatalosan is a kalandba :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése